Forum Romanum, Palatinus, Colosseum

CEterum censeo, a Forum unalmas. Kövek, kövek, kövek. Legalább a fejemben ott egy pár történet, hála Steven Saylornak, hogy hol, mi történt. De akkor is. Legalább egy kis részt megcsinálhatnának. Itt van, szerintünk ilyen volt, erre használták, a törikönyvedben látott csókák ezt meg ezt csinálták itt. Eddig eredeti, ettől a téglasortól remake. 

A PAlatinus romantikus sétára alkalmas lehet, mivel tele van sehová sem vezető és semmilyen látványosságot nem rejtő hellyel. De a legjobb része, amikor hosszú elterelés után kiszabadulunk, hogy végre a Colosseumot vegyük be.

A COlosseum lassan adja magát. Elsőre ott a vvvááááóóó élmény, aztán jön a kövek,kövek-melankólia, és akkor, ahogy ott állunk az aréNa maradékával szemben, egyszercsak beszippant. Kergetjük a napfényt a köveken, szobrot játszunk és többet fotózunk, mint a japánok, mert minden lépcsőfordulóban találunk valamit, amit haza kell vinni. És végre kész az emeleten a Constantinus kiállítás, aminek részeként láthatunk képeket a képzeletből, hogy milyen lehetett egy nap a Colosseóban, ahol mindenki mulatott, panem et circenses, csak éppen a menők jobb helyeken ültekés nyilván a vécéjük is elegánsabb volt. Merthogy ha játékok voltak, azok egész nap tartottak. Egy zseniális tabló bemutatta, hogy mi minden folyt a porond alatt azért, hogy a porondon folyamatosan folyhasson a vér. EGészen modern színpadtechnikájuk volt. És persze rengeteg rabszolga, aki működtette.

A naplemente csodaszép a Colosseumból, érdemes kivárni. PErsze csak tavasszal és ősszel. NYáron szerintem nincs nyitva sötétedésig.

Fausto, aki nem Remo

FAusto egy kvázi utcai művész, akit legalább sok éve találtunk, és biztos pontja az alternatív római városnézésnek. Ha meguntuk a Corsót, azt, hogy az üzletek pont azt tudják, mint Budapesten, az adidas bolt magasságában térjünk le a Tevere felé. Másképpen fogalmazva a San Gregorio basilica oldalán közeledjünk Augustus mauzóleuma és az Ara Pacis felé. E kettő között, konkrétan a körülkerített és pusztuló mauzóleum kerítésén sorakoznak Fausto művei: rajzok, festmények és installációk.
MI másról szólhatna a kiállítás, mint arról, amit a város látni enged magából a turistacsoportoknak. Meg magáról a művészről. És a Modigliani ihletésű portréról persze, akit alku nélkül megvásároltunk.
FAusto kiállítása mindennap 15 órától látogatható, kivéve ha esik vagy a művész elfáradt.

Campidoglio

Úgy látszik, idén csupa olyat teszek Rómában, amit még nem, vagy olyan régen, hogy már nem is emlékszem, milyen.
A Campidoglio a turistáknak szánt Róma egyik legszebb pontja. Lokáció: Piazza Venezia-Ara Coeli. Alatta terül el a Forum, előtte a Piazza Venezia, mellette, ránőve az Ara Coeli templomra, a Vittorio Emanuel emlékmű, ismertebb nevén az 'írógép', ami viszont Róma leghaszontalanabb látványossága. Iránytűnek jó, mert mindenhonnan látszik.
A Campidoglióhoz lépcső vezet, de korántsem annyi mint az Ara Coelihez... a tér közepén Marcus Aurelius szobrának Michelangelo által (!) készített másolata uralkodik. Eszembe jut, hogy az eredeti bent van, nézzük meg.
AZ egyik legjobb múzeum, amit valaha láttam. nem nagy, szóval az én tűrőképességemmel is befogadható. (1,5-2 óra menetidő)
A M.A. lovasszobor eredetiben is nagyon menő, de a látványhoz sokat tesz hozzá, hogy egy csodálatos kiállítótérben helyezték el, ömlik rá a fény, körbejárható, közel és alá lehet menni, de van hely arra is, hogy távolról próbáljuk beszorítani a fényképező lencséjébe.
AMi miatt 10 pontot kap a múzeum, az az időszaki kiállítás, Arkhimédeszről. Oké, vannak fejek és apró bigyók a tárlókban. De ezek mellett megfogdosható, kipróbálható találmányok, rádöbbenések, filmen levezetett törvények, amiket végre megértettem, még ha elmondani nemis tudnám. Ezúton javaslom (és nemcsak ezúton fogom), hogy a kiállítást vegye át a Természettudományi Múzeum és épüljön be a NATba, hogy végre legyen értelme a fizika tantárgy oktatásának, ha van még ilyen, vagy fizikatanár hiányában eltörölték?

testaccio

Testaccio Róma vigalmi negyede, az itteni 7.kerület, mondják.  Mi éjjel érkezünk, de az utcák a környéken csendesek, kihaltak. lehet, hogy ez volt a bulinegyed, de már mindenki felnőtt, gondoljuk.
Reggel 12 óra körül kezdjük az ismerkedést a környékkel. A közeli téren a bárban már ebédelnek, amikor mi tejeskávét (latte macchiatót és caffe lattét) kérünk, és hozzá supplit, meg padlizsánfasírtot és krokettet tolunk.

JÓllakottan távolodunk egyre a bérelt ingatlantól, bele Testaccióba, ahol mégmindig semmi nyoma a vigalomnak, csendes külvárosnak tűnik a belváros szélén.

Első utunk egy temetőbe vezet, amiről később kiderül, h az a város NEMKATOLIKUS TEMETŐJE. Ott nyugszik Shelley és Keats (hoppá), de a többi lakó se lehetett kispályás, a különleges síremlékek és a 100 év után is jó karban lévő növények alapján. Oké, gondozzák is. Két órás ott tartózkodásunk alatt több kertészet láttam, mint az új köztemetőben valaha.

Közben felfedezem, hogy a temető falán túl áll a Pyramide, lényegében érthetetlenül, jelenleg felallvanyozva.

A Lungotevere Testaccio mentén, vagyis a Tevere  déli partján sétáltunk befelé  a centro irányába. Rómában az alsó rakparton nincs autóforgalom. Más se. Néhány bátor futó és biciklis, még akik ott élnek. Pedig mi mindent lehetne kezdeni vele, foleg nyaron. Pár éve voltak bárok és kereskedelmi célú sátrak, talán a szeptember az oka, hogy ilyen kihalt..

Elmegyünk a Boccá della veritá templom mellett, amit sokan még se néznek belülről, mert a figyelmüket leköti, hogy a sorbanállást követően a kezüket bedughassák egy egykori csatornafedélbe, ami egy nagy nyitott szájú arccal díszítettek (nyilván ott folyt le a víz). Pedig az a templom tényleg megéri. A kézbedugás, hát....

Atmegyunk "Budára" a korhazszigetre, ami régen a leprásoké  volt, most mindenki egészségére szolgál.

Aztán a zsidónegyed felé kanyarodunk, szerintem a legszebb része a belvárosnak. Kötelező program megtalálni a piazza  Matteire, leülni a téren és bámulni a kutat a négy fiúval, akik teknosoket segítenek a vízbe. (Fontana delle  tartarughe) Egyáltalán kötelező program 10 euroert aperol spritzet inni a téren a találó nevű Bartarugaban, de megéri. Egyszer legalább.

ezt most nem emlékezetből írom, avagy Róma 13. látásra

2013. szeptember 10.

AZ elindulás nem ment könnyen. Éppen felmondtam a Cégnél, ahol nem rossz, csak nekem van egy másik életem, ami jobb és én is jobb vagyok benne.
Este a gépen aztán már minden simán ment. Egészen addig, amíg le nem szálltunk Fiumicinón.

A csomagjainkra épppen kétszer annyit vártunk, mint az egyébként nagyon praktikus reptéri tájékoztató monitor kiírása szerint várható volt. nem baj, hiszen itt vagyunk. persze, csak legyünk beljebb, mondjuk autóbusszal, ami sokkal olcsóbb (4 euro) mint a vonat (11 euro), és ugyanúgy  a terminire érkezik, mindkettő.

MIvel már beszélek olaszul (most az mindegy, mennyire, kommunikálok), könnyedén megveszem a két jegyet (odavissza olcsóbb, 5 helyett 4 euró egy út) az első ufficio-ban, anélkül, hogy megkérdezném, mikor indul. illetve miután kezemben a jegyek, kérdezem, és a válasz még mindig nem kedvetlenít el, pedig a kedves és élelmes lány csak ennyit mond 11kor. Ekkor 10 óra van, és az még koraeste Rómában. semmi gond.
CSak amikor már legalább 7, másik társasághoz tartozó busz viszi el az összes utast, kivéve a legnagyobb reklámhelyet bérlő társaságot választó szerencséseket, köztük minket, szóval akkor már nem természetes a mosolyom. nyilván addigra elfáradtam.

EHhez képest viszonylag hamar megvan az éjszakai busz (persze, mire a reptéri busz beért, addigra elment az, ami házhoz vitt volna), és a megállótól könnyű 15 perces séta után becsengetünk a célban.

TAnulságok: 1. kérdezz meg minden lényeges infót, mielőtt fizetsz
                        2. Csak akkor válaszd a terravisiont, ha már minden busz elment

2004. július 5-12.

Néha még meglepődöm azon, hogy mikre emlékszem... például dátumokra..

28 éves voltam, éppen kivergődtem egy hosszú és zárt kapcsolatból, új barátokat találtam és elkezdtem utazni. Az első út nem vezethetett máshová, mint Rómába. A csapat magját baráti kollégák, illetve egyikük testvére, valamint az általam beszervezett privát baráti pár alkotta. (neveket nem mondok, aki ismer, tudja, aki nem ismer, annak mindegy)
Egy hetünk volt, ami talán nem sok,de nekünk éppen elég volt arra, hogy végérvényesen beleszeressünk a Városba. Útikönyvekkel és térképekkel felszerelkezve jártuk végig a nevezetességeket, bátran kóstoltuk az olasz ízeket, tanultuk a közlekedést és a vásárlást és még a tengerhez is eljutottunk. asszem kétszer.
Fáradhatatlanok voltunk, nappal csavarogtunk, éjszaka koktéloztunk és spiccesen kártyáztuk végig a várost. Időnként kidőltünk és tikkadtan hevertünk egy-egy monument tövében. nekem ezek a kedvenc pillanataim, amiket sose felejtek. és akkor találtuk meg az első azóta is kedves helyeket, de nézzük is:

1. Piazza Mattei, Bartaruga

Róma tenyérnyi zsidónegyedében rengeteg kincs van, építészeti és gasztronómiai. A Piazza Mattei közepén áll a Fontana delle tartarughe, vagyis a Teknősbékák kútja, amibe véletlenül botlottunk bele, de azóta sem ereszt. A téren van még a Bartaruganevű koktélbár, ahol először több, a későbbi években fogyó pénztárcánkra tekintettel egy-egy koktélt ittunk. ott tudtam meg, mi az a Mojito és hogy szeretem nagyon. (Az ottani recept kicsit más, mint otthon: nincs benne szóda, és jó sok barnacukorral ízesítik, ami roszog a fogunk alatt. nos, én csak így szeretem)

2. Settimocelo

Róma egyik tengerpartja az ókori kikötőváros, Ostia közelében található. Ostia megtekintése igazi élmény, mert sokkal több maradt meg a régi épületekből és utakból, mint Rómában. a félnapos bóklászás után a romvárosban irány a tenger!
A belvárosból a Pyramide nevű metróállomásig kell eljutni, ahonnan HÉV-szerű vonatok visznek a tengerpartra. A végállomástól induló buszokról pedig a különböző strandok érhetők el.
Settimocelo korábban melegstrand volt, de az évek során jelentősen bővült a látogatók köre. A békés együttélés és tolerancia tökéletes példája. de rég voltam ott!

3. Pantheon

Minden út Rómába, Rómában pedig minden út valahogy a Pantheonhoz vezet. A hatalmas félgömb,ami az egykori sokistenhitnek megfelelően állított templom, jelenleg keresztény templomnak van felszentelve és mindig hívogat. a forró nyári napokon jólesik bemenni és megállni valamelyik hűvös beugróban és csak nézni a kupola nyílásából (oculus) beszüremlő napfényt. a téren pedig jó megpihenni a szökőkút körül, inni egyet az ivókútból és összeszedni az elkóborolt cimborákat.
érdekes, hogy a Pantheonhoz fűződik a Nagy Olaszos Összeveszés is, amikor a barátnőmmel épp a tér közepén törtünk ki és próbáltuk egymást túlkiabálva kiadni a feszkót. akkor szörnyű volt, de kellett, és utána persze jobb lett.

4. Campo dei Fiori

folyt. köv.

eddig történt

valaki nemrég megkérdezte tőlem, hányszor jártam Rómában. tizenkétszer, feleltem. és rájöttem, hogy nincs olyan város a szülővárosomon, udapesten kívül, ahol ennyiszer jártam volna. se Magyarországon, se máshol. márpedig ez elgondolkodtat és cselekvésre késztet.

hogy is kezdődött? egy tökéletesen harmonikus baráti nyaralással 2004-ben. A Jóisten ujja válogathatta csak ezeket a népeket így össze, mert az akkor kovácsolódott barátságok megmaradtak, beértek és meghatározóak. nekem mindenesetre. az első utazást követően a csapat igyekezett évente visszatérni, a kör hol bővült, hol vészesen megfogyatkozott. az első út idilljét azóta sem értük utol, de összességében mindig jó élményekkel tértünk haza.

egy idő után a baráti utakat, fél és egészen hivatalos utak követték, a társaságnak köszönhetően ismét remek hangulatban. a munka hozta-e vagy a kommunikációs vágy, néhány éve elkezdtem olaszul tanulni, és újabban már nem kérik az olaszul megszólított rómaiak, hogy lécci váltsak angolra...

az utolsó utazásom sok szempontból sarokkőnek tekinthető. olyan időszakban vagyok, amikor minden változik bennem és körülöttem, és ezen az úton olyan benyomások és hatások értek, amiket nem lehet nem észrevenni és értékelni. amik azt jelzik, hogy Végre jó úton járok.

és Rómába menni mindig az Utat is jelentette. nem tehetek mást, mint hogy összeírom az élményeket, amik Rómához kötnek, erre szolgál ez a blog.